Nagy skalpot gyűjtött be a Szolnok – élnek az esélyei a BL-ben!

20:44 | 2019. 13.
A Férfi Bajnokok Ligája főtábláján, a 12. fordulóban Zsivko Gocics csapata pazar játékkal 10-7-re győzte le a B-csoportban listavezető horvát Jug Dubrovnikot, így életben tartotta továbbjutási esélyeit.
Nagy skalpot gyűjtött be a Szolnok – élnek az esélyei a BL-ben!
Olimpiai bajnok centere és átlövője, Kis Gábor és Andrija Prlainovics nélkül is győzelmi kényszerben játszott a Szolnok a B-csoport listavezetője, a horvát Jug Dubrovnik ellen. Ennek megfelelő intenzitással állt a csatába Zsivko Gocics csapata: Zalánki Gergő szerzett vezetést, majd két vendég gól után Bátori Bence egyenlített.

A második negyedben sem esett hátrányban kétségbe a szolnoki együttest, hiszen a második találatát jegyző Papanastasiou villanás után három góllal válaszolt: Zalánki, Milan Alekszics, és Bátori ugrasztotta talpra az uszoda szurkolóit, Zuvela szépítése után pedig Dorde Lazics bizonyította, nem véletlen a folyamatos fejlődése.

Így 6-4-ről indult a harmadik negyed, amelyben Viktor Rasovics révén már 7-4 állt a táblán, avagy uralta a mérkőzést a Szolnok. Az emberhátrányban is jól védekező, Nagy Viktor révén magabiztos kapussal rendelkező házigazda Alekszics ötméteresből négyre növelte az előnyét.

A záró menetet 9-6-tal kezdte, és ugyan Papanastasiou harmadik, blokkról megpattanó lövésével szépített, Gocics-együttese ezen a napon nem ismert kegyelmet: Zalánki bombája 10-7-et írt, majd miután hátul továbbra is rendkívül stabil volt, ez is lett a vége.

A Szolnok ezzel a győzelemmel életben tartotta továbbjutási esélyeit – a következő fordulóban az BPM Sport Management ellen sorsdöntő meccset vív majd szintén hazai medencében!
„Nagyon nagy meccs volt. Tudtuk, hogy így lesz, tudtuk, mennyire fontos nekünk. Megküzdöttünk a győzelemért az első perctől az utolsóig. Nem azt mondom, hogy fantasztikus játékot produkáltunk, de a szívünket, a lelkünket beletettük, gratulálok a csapatomnak! Megyünk tovább, s bízom benne, nem lesz több sérülés” – értékelt Zsivko Gocics vezetőedző. 

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, FŐTÁBLA
12. FORDULÓ
B-csoport
Szolnoki Dózsa–Jug Dubrovnik (horvát) 10-7 (2-2, 4-2, 3-2, 1-1)
Gólszerzők:
Alekszics 3, Zalánki 3, Bátori 2, V. Rasovics, Lazics, ill. Papanastasiou 3, Fatovic 2, Jokovic, Zuvela
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmények
Spandau 04 (német)–Olympiakosz Pireusz (görög) 3-11
BPM Sport Management (olasz)–Waspo Hannover (német) 12-7
Mladost Zagreb (horvát)–Jadran Split (horvát) 11-12

Az állás: 1. Dubrovnik 29, 2. BPM Sport Management 26, 3. Olympiakosz 24, 4. Szolnok 21, 5. Jadran Split 12, 6. Hannover 9, 7. Mladost 8, 8. Spandau 7

A-csoport
FTC-Telekom–Pro Recco (olasz) 7-13
CNA Barceloneta (spanyol)–Dinamo Moszkva (orosz) 13-9
Crvena Zvezda (szerb)–AN Brescia (olasz) 9-13

Pénteken játszották
Steaua Bucuresti (román)-ZF-Eger 11-13

Az állás: 1. Pro Recco 36, 2. Brescia 26, 3. Barceloneta 25, 4. FTC 19, 5. Eger 15, 6. Dinamo Moszkva 15, 7. Steaua 6, 8. Crvena Zvezda 0 

A további program
13. FORDULÓ - 2019. ÁPRILIS 24.
A-csoport

CNA Barceloneta-Crvena Zvezda
FTC-Telekom-Steaua Bucuresti
Dinamo Moszkva-ZF-Eger
Pro Recco-AN Brescia
B-csoport
Szolnoki Dózsa-BPM Sport Management
Spandau 04-Mladost Zagreb
Olympiakosz-Waspo Hannover
Jug Dubrovnik-Jadran Split (április 23.)

14. (UTOLSÓ) FORDULÓ - 2019. MÁJUS 15.
A-csoport

ZF-Eger-CNA Barceloneta
AN Brescia-Steaua Bucuresti
Pro Recco-Crvena Zvezda
Dinamo Moszkva-FTC-Telekom
B-csoport
Jadran Split-Szolnoki Dózsa
Waspo Hannover-Mladost Zagreb
Olympiakosz-BPM Sport Management
Jug Dubrovnik-Spandau 04

A Nyolcas Döntőt (2019. június 6-8.) Hannoverben rendezik - így a német együttes mellett a B-csoportból három együttes jut tovább!
Megosztás: