Keszthelyi Rita: hatra hét – a világklasszis ismét sikerre vezette az UVSE-t

22:03 | 2019. 8.
A Fradi remekül helytállt a bajnok ellen, ám a válogatott csapatkapitányával nem bírt, aki hét góllal vezette 12-9-es sikerre csapatát. Nyert a Dunaújváros és a BVSC is.
Keszthelyi Rita: hatra hét – a világklasszis ismét sikerre vezette az UVSE-t
A Béres Gergely irányította FTC, noha végül három góllal kikapott a bajnoktól, minden dicséretet megérdemel. Megérdemel, hiszen Csabai Dóra vezérletével 8-8-ra állt három negyed után esélyesebb ellenfelével szemben! Bizony, az UVSE-nek mindent bele kellett adnia a végén, hogy a maga javára fordítsa a partit – megtette.

Kicsit visszaugorva: eleinte nem sok jel mutatott arra, hogy gondja lesz, gondja lehet Benczur Márton együttesének: 3-0-val nyitott, majd a 14. percben is 6-3-ra vezetett. Tett ezt úgy, hogy Keszthelyi Rita már ekkor négy gólnál járt.

A hazaiak azonban – csak úgy, mint a BVSC tette az elmúlt fordulóban – képesek voltak újítani az UVSE ellen, Bujka Barbara és Csabai Dóra átlagon felüli játékával jöttek közelebb, majd Lena Mihailovics találatával egyenlítettek! A záró menetben aztán jött ismét a zuglóiaknak egy hete hatot vágó Keszthelyi Rita (és betalált újra Faragó Kamilla is, aki hétről hétre markánsan bizonyítja tehetségét), aki három akciógóllal, többek között a center pozícióból szerzett találattal állította ismét a győzelmi pályára csapatát, egyértelmű főszerepet játszva a 12-9-es sikerben. A gólt jegyző amerikai Jamie NeushultBíró Attila társaságában – megnéző Adam Krikorian szövetségi kapitány is csak ennyit mondhatott erre: világklasszis.

A Dunaújváros a Szegedet, a BVSC pedig a Szentes győzte le magabiztosan.

Női OB I., Alapszakasz, 14. forduló
Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics–Szeged SZTE 14-3 (2-0, 3-2, 5-0, 4-1)
Gólszerzők:
Garda 3, Gurisatti 3, Menczinger 2, Horváth B. 2, Mahieu 2, Brezovszki, Luka, ill. Damnjanovics 2, Lengyel D.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

BVSC-Zugló–Hungerit-Szentes 18-6 (5-2, 4-2, 4-0, 5-2)
Gólszerzők:
Leimeter 3, Kele 3, Gyöngyössy 3, Farkas K. 2, Utassy 2, Farkas T. 2, Kuna 2, Illés, ill. Mihály K. 3, Kövér-Kis 2, Kudella
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

FTC-Telekom Waterpolo–UVSE-Hunguest Hotels 9-12 (2-4, 2-2, 4-2, 1-4)
Gólszerzők:
Csabai 4, Bujka 2, Mihailovics, Gerendás, Kövesdi, ill. Keszthelyi 7, Faragó K. 2, Szücs, Rybanksa, J. Neushul
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További program
2019. február 9., szombat

Tatabánya–Budapesti Honvéd, Tatabánya, 16:00

Az állás: 1. UVSE 39, 2. Dunaújváros 36, 3. BVSC 27, 4. FTC 27, 5. Eger 15, 6. Szentes 12, 7. Szeged 6, 7. Tatabánya 3, 9. Budapesti Honvéd 0
Megosztás: