Kupagyőztes a Vasas, bronzérmes az UVSE!

18:45 | 2019. 19.
Plézer János tanítványai végig vezetve, magabiztosan győzték le a Miskolc csapatát a magyar vízilabdázás úttörőjéről elnevezett, legrangosabb utánpótlás sorozat döntőjében. A Komjádi-kupa bronzérmese a Szombathely csapatát egy végletekig kiélezett, fordulatos mérkőzésen felülmúló UVSE lett.
Kupagyőztes a Vasas, bronzérmes az UVSE!
Ünnepélyes pillanatok vezették fel a Komjádi-kupa négyes döntőjének második, s egyben utolsó játéknapját. A bronzmérkőzés és a döntő előtt Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Kovács Zoltán, elnöki tanácsadó, a négy csapat képviselője, és egykori kiváló vízilabdázók emlékeztek meg a magyar vízilabda család nevében Komjádi Béláról, a sportág úttörőjéről. A résztvevők az első magyar olimpiai bajnok csapat kapitányának szobránál helyeztek el koszorút és tisztelegtek a kiváló sportember emléke előtt, a róla elnevezett patinás sportuszoda előcsarnokában. Az ünnepség után pedig a csapatok vették át a főszerepet. A tehetségek ütközeteire kíváncsi volt többek közt Märcz TamásFaragó Tamás, Horkai György, Vad Lajos és Vincze Balázs is.

A bronzmérkőzésen a Vasastól 10-9-es vereséget szenvedő UVSE, valamint a Miskolccal szemben 12-7 arányban alulmaradó AVUS Szombathely nézett farkasszemet egymással. A két csalódott csapat rögtön egymásnak esett. A lilák ifjúsági világbajnoki bronzérmese, Baksa Benedek juttatta vezetéshez a fővárosiakat, ám a túloldalon rögtön érkezett a válasz, Juhász Máté egalizált. A gyors gólváltás után Konarik Ákos váltotta gólra Baksa Benedek kiváló passzát, melyre Ekler Zsombor felelt, Vigvári Vendel akciógóljára pedig Hajmási András válaszolt, 3-3.

A kiegyenlített küzdelmeket hozó első játékrész után a második negyedben az UVSE került fölénybe, és harcolt ki kétgólos előnyt nagyszünet előtt. Juhász Máté szabálytalankodott Dala Dömével szemben, melyet kiállítással toroltak meg a játékvezetők, az emberelőnyt pedig maga a sértett váltotta gólra. Ugyanezt történt az ötödik percben is, ám ezúttal Baksa Benedekről küldték ki Ekler Zsombort, majd Baksa tüzelt. Vigvári Vendel akciógóljával már hárommal vezetett az UVSE, mikor hat másodperccel a második negyed végét jelző dudaszó előtt még villant a Szombathely, az UVSE-nevelésű Irmes Pál iratkozott fel a gólszerzők közé, 6-4.

Térfélcserét követően újra magasabb fokozatra kapcsolt a dunántúli együttes, Baranyai Ákos vezérletével, hatalmas csatában egalizált, majd fordított Kiss Csaba legénysége. A csapatok kétgólos szombathelyi vezetés mellett várhatták a mindent eldöntő negyedik negyedet.

Óriásit harcolt egymással a két együttes, Benedek Tibor tanítványai kétszer is felzárkóztak egyre, majd az ugyancsak ifjúsági világbajnoki bronzérmes Ekler Bendegúz irányításával meglépett hárommal az AVUS. Nem hagyták azonban ezt annyiban a fővárosiak, és az öt találatig meg sem álló Vigvári Vendel duplájával és Baksa Benedek fórgóljával sikerült kiegyenlíteniük (13-13), sőt! Aranyi Máté centergóljával eldöntötte a derbit, így 14-13-ra megnyerte a mérkőzést az UVSE, s elhódította a bronzérmet.
 
Igazi rangadó vezette fel tehát a finálét. Azt a döntőt, melyen a Vasas és a Miskolc szállt harcba a győztesnek járó trófeáért. A borsodiak 2014-ben játszhattak döntőt utoljára (akkor büntetőkkel 19-17 arányban alulmaradtak a Ferencvárossal szemben), míg a hazai medencében csatázó angyalföldiek 2013-ban hódították el utoljára a Komjádi-kupát. Földi László tanítványai 8-6-ra győzték le az Eger csapatát, s aranyérmet akasztottak többek közt Angyal Dániel, Manhercz Ádám, Manhercz Krisztián, Német Toni és Sedlmayer Tamás nyakába is. 

A piros-kékek nagyszerűen kezdték a mérkőzést, a negyedik perc végén Sélley Rauscher Domonkos akciógóljával vezetést szerzett a Vasas, majd Vadovics László értékesítette az angyalföldiek emberelőnyét. A fórgól után rögtön érkezett egy újabb Vadovics-találat, ám ezúttal Vadovics Viktor volt eredményes miskolci oldalon - a borsodiak balkezese a vendégek javára megítélt ötméterest váltotta gólra. Az első nyolc perc Bencz Rolf kiváló megmozdulásával zárult, 3-1.  
 
Nem csak az első felvonás utolsó gólja, hanem a második játékrész első találata is Bencz Rolf nevéhez fűződik - a fővárosiak hetese mindkét alkalommal akcióból volt eredményes. Majd Vadovics Viktor után feliratkozott a gólszerzők közé a miskolciak másik magyar válogatott büszkesége, Nagy Ádám is. A villámgyors gólváltást követően Sélley Rauscher Domonkos és Bencz Rolf állította be a 6-2-es félidei eredményt. 
 
A harmadik etapban megosztozkodtak a gólokon a csapatok (2-2), a hazaiaknál Hajdu Attila duplázott, míg a vendégeknél Vismeg Zsombor és Vadovics Viktor villant, 8-4.
 
A záró játékrészben Plézer János tanítványai lerohanták az egyébként nagyszerűen küzdő Miskolcot, végleg eldöntve ezzel az aranyérem sorsát. Előbb Sélley Rauscher Domonkos majd Bencz Rolf tüzelt emberelőnyből. Kis István legénységének Vadovics Viktor és Sisán Balázs révén már csak a szépítésre futotta. A Vasas 2013 után ismét megnyerte a Komjádi-kupát, méghozzá a magyar vízilabdázás úttörőjéről elnevezett uszodában!

Komjádi-kupa 2018/2019

Bronzmérkőzés

UVSE-Hunguest Hotels-AVUS 14-13 (3-3, 3-1, 2-6, 6-3)
Gólszerzők:
Vigvári 5, Baksa 4, Sziládi, Rábavölgyi, Dala, Konarik, Aranyi, ill. Baranyai 3, Ekler B. 3, Ekler Zs. 2, Irmes 2, Hajmási, Baj, Juhász
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Döntő

Vasas SC-PannErgy-Miskolc 10-6 (3-1, 3-1, 2-2, 2-2)
Gólszerzők:
Bencz 4, Sélley Rauscher 3, Hajdu 2, Vadovics L., ill. Vadovics V. 3, Nagy Á., Vismeg Zs., Sisán
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Végeredmény
1. Vasas SC
2. PannErgy-Miskolc
3. UVSE-Hunguest Hotels
4. AVUS

Az edzők szavazatai alapján a torna legjobb kapusa, a 11. Bródy-kupa büszke tulajdonosa akárcsak 2018-as finálé végén, úgy idén is a Vasas hálóőre, Dévai Kristóf lett. A különdíjat Szemere Miklós és Kámory Ildikó, míg az érmeket Vári Attila, Kovács Zoltán és Märcz Tamás adta át a kiválóságoknak.
 

Megosztás: