Látogatás Győrben, egy igazi sportos városban, ahol a póló is építkezik

17:33 | 2018. 7.
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a győri vízilabdaélettel ismerkedett, és arról egyeztetett, hogy a jövőben egy Világliga-mérkőzésnek is otthont adhatna a szép uszoda.
Látogatás Győrben, egy igazi sportos városban, ahol a póló is építkezik
A temérdek teendő mellett folytatta országjáró körútját Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, aki pénteken Győrbe látogatott, hogy jobban megismerje a városban zajló vízilabdaéletet. A győri alpolgármester, dr. Somogyi Tivadar, a Győri Vízisport Egyesület ügyvezető elnöke, Ábrahám Csaba, és vezetőedzője, Vogel Zsolt társaságában beszélgetett a helyi pólóról – mint megjegyezte: „Tudvalévő, hogy Borkai Zsolt polgármester, olimpiai bajnok révén a győriek sporthoz való kötődése felettébb erős, mindezt most személyesen ismét megtapasztalhattam. A látogatás során érzékeltem, hogy milyen aktív a sportélet a városban, beszélgettünk a győri vízilabda jelenéről és jövőjéről, ismét megcsodáltam az uszodát, amelyben szívesen rendeznénk majd Világliga-mérkőzését – erről is egyeztettünk.”

A győriek rendkívül örültek a látogatásnak, és bíznak abban, hogy 2019-ben vendégül láthatják akár a női-, akár a férfiválogatottat a Világliga-sorozatban. Miként Ábrahám Csaba fogalmazott: „Rendkívül megtisztelő volt számunkra, hogy a szövetség elnöke ellátogatott hozzánk, gratuláltunk neki a kinevezéséhez. Bemutattuk, miként, milyen feltételekkel működik nálunk az egyesület, amelynek a vízilabda mellett a kajak-kenu és a szinkronúszó szakosztálya a tagja. Több mint 200 gyermek pólózik nálunk, a fejlődés pedig a társasági adókedvezmény bevezetése óta folyamatos, stabil pénzügyi alapokon gazdálkodunk. Szeretnénk egyre erősebb szeletet kihasítani magunknak a magyar vízilabda életéből, de természetesen nem egyik pillanatról a másikra, hanem tudatos, évekre előre meghatározott munkával. Ugyan van férfi ob II-es csapatunk, de abban is nagy többségben gyerekek játszanak, zömmel ugyanis az utánpótlás nevelésen van a hangsúly. Talán két-három évnek kell eltelnie ahhoz, hogy majd a felnőtt mezőnyben is merészebb álmokat szövögessünk.”

Mint megtudtunk, kiváló az egyesület kapcsolata az önkormányzattal és az egyetemmel is – ez utóbbiban nagy potenciált látnak, éppen ezért a jövőben erre alapozva is próbálnak játékosokat csábítani a csapatba. Vogel Zsolt vezetőedző és szakmai igazgató munkáját három főállású- és két mellékállású-, valamint egy nyugdíjas edző segíti, ezen kívül egy úszóoktató tartozik a közvetlen stábhoz.

Megosztás: