Értékmérő pontevedrai napok

14:43 | 2018. 19.
Női válogatottunk már az Európa Kupa hatos döntőjére hangol – a csapat kedden utazik a spanyolországi helyszínre, ahol csütörtökön Oroszország ellen kezdi meg szereplését. Bíró Attila kíváncsi arra, hogy csapatában a nagy többséget jelentő, kevés nemzetközi rutinnal bíró játékosok közül ezeken az éles meccseken ki lesz képes igazán felnőni a feladathoz.
Értékmérő pontevedrai napok
A szombaton Cataniában Euroliga-negyeddöntőt játszó, a hazai háromgólos hátrány után idegenben hárommal nyerő, s végül ötméteresekkel veszítő dunaújvárosiak a milánói buszút utáni fáradalmak, Szücs Gabriella egyetemi elfoglaltságai miatt hiányzott a hétfő délelőtti edzésről. Délután lesz tehát teljes a keret, amely kedden repül a spanyolországi Pontevedába, ahol a következő egy hetet tölti. Csütörtökön az oroszok ellen kezd a válogatott az Európa Kupa hatos döntőjében.

„Az a tervünk, hogy az elkövetkezendő egy hétben négy meccset játszunk – ez ugyanis azt jelentené, hogy az Európa Kupa hatos döntőjének első napján legyőzzük az oroszokat. Nem lesz egyszerű feladat, de nem is megoldhatatlan – a résztvevő hat csapat tulajdonképpen hasonló játékerőt képvisel. Kíváncsian várom, hogy ezeken az élesen mérkőzéseken mire leszünk képesek, a csapatépítés során voltak szép pillanataink, de megéltünk hullámvölgyeket is – gondolok itt elsősorban a hollandok elleni hazai Világliga-vereségre –, igazi értékfelmérő hét elé nézünk. Bár azért hangsúlyoznám, még mindig nem az Európa-bajnokság közvetlen felkészüléséről van szó” – fogalmazott Bíró Attila, aki nem titkoltan kíváncsi arra, hogy fiatal játékosai képesek lesznek-e megtolni a szekeret, felnőni a feladathoz. Mert pontosan tudja, nem számíthat mindig arra, hogy az a kevés rutinos játékos, élükön a zseniális Keszthelyi Ritával állandóan eldöntik a meccseket – arról nem is beszélve, hogy nyilvánvalóan az ellenfelek is készülnek a jól ismert ászokra.

A szövetségi kapitány kitért a hétvégi eseményekre is: „Az UVSE játékosai profin lehozták a Padova elleni Euroliga-negyeddöntőt, meg is dicsértem őket, de a dunaújvárosiak teljesítménye előtt is kalapot emelhetünk, még ha keserű is kicsit a szánk íze, hiszen a cataniai győzelmüknek akkor lett volna még nagyobb az értéke, ha továbbjutnak. Ami jó, mindkét csapatunknak reális esélyes lesz nemzetközi kupadöntőt vívni. Bízom benne, a válogatottba is ezt a jó formát hozzák majd.”

A magyar válogatott – amely a hatos döntő után nem utazik haza, hanem jövő kedden ugyanott játszik a világbajnoki ezüstérmes spanyolokkal a világligában – csütörtökön az oroszokkal találkozik az elődöntőbe jutásért, a párharc győztesére pedig a házigazda vár a négy között.

Az Európa Kupa Hatos Döntőjén játszó keret
Kapusok: Gangl
Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Kuna Szonja (BVSC), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

Női válogatottunk márciusi programja
Európa Kupa Hatos Döntő – 2018. március 22-24., Pontevedra
Az elődöntőbe jutásért – március 22.

Hollandia–Olaszország, 17:00
Magyarország–Oroszország, 18:45
Az 5. helyért, 17:00 – március 23.
Elődöntő – március 23.
Hollandia/Olaszország–Görögország, 18:45
Magyarország/Oroszország–Spanyolország, 20:30
Helyosztók – március 24.
A 3. helyért, 12:00
Döntő, 14:00

Világliga, európai selejtező, 5. forduló, 2018. március 27.
Spanyolország–Magyarország, Pontevedra, 21:30
Az állás:
1. Spanyolország 9 pont (38-33), 2. Hollandia 6 pont (31-31), 3. Magyarország 6 pont (33-35), 4. Oroszország 3 pont (33-36)

Megosztás: