19. FINA VB: világbajnoki döntős a női válogatott!

22:12 | 2022. 30.
A Bíró Attila irányította csapat hatalmas csatában, közel hatezer szurkoló előtt 13-12-re legyőzte az elődöntőben Hollandiát! Szombaton 20 órától az Egyesült Államok ellen az aranyéremét játszhat.
19. FINA VB: világbajnoki döntős a női válogatott!
„Ennek nagyon szép története lesz."
 
A jóslat bejött, tényleg szép lett!
 
No, de ezért mennyit, de mennyit kellett dolgozni...
 
Rögvest az első negyed bebizonyította, brutális csata vár a csapatra, hiszen a hollandok valóban alaposan összeszedték magukat erre a világbajnokságra. Wolves, Sevenich, majd ten Broek vette be az amúgy több lövést is hárító Magyari Alda kapuját - legfőképpen neki köszönhető, hogy nem lett nagy a hátrány. No és persze Keszthelyi-Nagy Rita mázlis góljának, illetve Leimeter Dóra szemfüles találatának, ezekkel sikerült kétszer egyenlíteni.
 
Harmadszor a második negyed elején Gurisatti Gréta villanásával jött össze, majd miután Keszthelyi-Nagy egy az egyben volt jobb a védőjénél, vezetett is a válogatott! A rivális talán legjobb támadójátékosa, van de Kraats duplája következett, de miután közte Máté Zsuzsanna példaértékű elszántsággal, dinamikával robbant oda egy lepattanóra és nyomta be a labdát Aarts mellett a kapuba, 5-5 volt az állás. Az időkéréses fórunkat parlagon hagytuk, sőt Sleeking távolija becsúszott Magyari mellett, így ismét Hollandia vezetett. Gurisatti azonban centerből is eredményes tudott lenni, ergo 6-6-tal zárult az első félidő.
 
A ráúszást harmadszor is megnyerő Vályi Vanda pontos lövése adta meg az alaphangot a harmadik etapnak, amelyben csak sorjáztak a gólok. Avagy a blokkok sok esetben elcsúsztak, így a kapusoknak nem volt könnyű dolga. Garda Krisztina és Leimeter Dóra is duplázott, utóbbi már három gólnál járt, avagy közelített a tokiói négyeséhez. Lett volna lehetőség 11-9-nél hárommal is ellépni, ám Keszthelyi-Nagy Rita megúszásos ziccerét védte Aarts. Átellenben van de Kraats remekelt, ezáltal 11-10 állt a táblán a záró felvonás előtt.
 
Ebben a vb-n klasszisát igazoló centerkiválóságunk, Parkes Rebecca akciógólja állította vissza a plusz kettőt (12-10), van de Kraats negyedig gólja jelezte egyrészt a játékos kvalitását, másrészt azt, hogy itt bizony pillanatig sem lehet megnyugodni. Kraats újabb gólját a VAR-segítségével adták meg a bírók, becsúszott a labda megint, de az olimpiai formáját másoló Leimeter azonnal válaszolt!
 
És figyelem, ez mindent eldöntött!
 
Eldöntött, mert a hátralévő közel négy percben ugyan nem lőtt gólt a csapatunk egyik helyzetéből sem, de a védekezés, a szenzációs Magyari Alda innentől minden holland számítást keresztülhúzott! Sem előnyből, sem akcióból, sem a végén 7 a 6 ellen nem tudott Hollandia egyenlíteni. Ez pedig azt jelenti, hogy a Bíró Attila irányította női válogatott szombaton 20 órától világbajnoki döntőt játszhat!
 
Ellenfele az olaszokat 14-6-ra kiütő olimpiai- és világbajnok Egyesült Államok lesz.
 

19. FINA Világbajnokság - VÍZILABDA
 
ELŐDÖNTŐ (BUDAPEST)
 
 
MAGYARORSZÁG-HOLLANDIA 13-12 (2-3, 4-3, 5-4, 2-2)
Hajós-uszoda, vezette: Savinovic (horvát), Ohme (német)
 
Magyarország: Magyari - Szilágyi, Vályi 1, Gurisatti 2, Máté 1, Parkes 1, Keszthelyi-Nagy 2. Csere: Mahieu, Leimeter 4, Rybanska, Faragó, Garda 2. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
 
Hollandia: Aarts - Wolves 1, Sleeking 1, van der Sloot, van de Kraats 5, Sevenich 1, Koolhaas. Csere: Moolhuijzen, Rogge 2, Joustra, Schapp 1, ten  Broek 1. Szövetségi kapitány: Evangelos Doudesis
 
Olaszország-Egyesült Államok 6-14 (0-3, 2-3, 1-4, 3-4)
 
AZ 5-8. HELYÉRT (BUDAPEST)
Június 30.
Franciaország-Spanyolország 5-18 (1-3, 2-3, 1-5, 1-7)
Ausztrália-Görögország 12-12 (2-2, 4-2, 4-4, 2-4) - ötméteresekkel 4-2
 
A 9-12. HELYÉRT (SZEGED)
Június 30.
A 11. helyért 
Argentína-Kazahsztán 6-12 (2-4, 1-3, 1-3, 2-2)
A 9. helyért   
Új-Zéland-Kanada 11-20 (1-4, 1-5, 5-6, 4-5)
 
További program
HELYOSZTÓK (BUDAPEST)
Július 2.
A 7. helyért   
Franciaország-Görögország  13.00
A 3. helyért    
Olaszország-Hollandia          14.30
Az 5. helyért
Spanyolország-Ausztrália     17.00
DÖNTŐ          
Egyesült Államok-Magyarország      20.00

Megosztás: