19. FINA VB: ez nagyon rendben volt - 11-7 Kanada ellen

22:03 | 2022. 24.
A Bíró Attila irányította csapat kimondottan jó játékkal nyerte meg a fontos csoportmeccset, a második helyen jutott tovább, így vasárnap 18:30-tól Argentína ellen játszhat a nyolc közé jutásért, egyúttal „titkon" készülhet egy Ausztrália elleni negyeddöntőre is.
19. FINA VB: ez nagyon rendben volt - 11-7 Kanada ellen
„Türelemjáték lesz."
 
A kezdés előtt negyedórával az MTVA remek riporterének, Farkas Mártonnak ezzel az egy mondattal össze is foglalta a kanadaiak elleni parti lényegét Bíró Attila, aki persze mondott még egyet, s mást. Például, hogy nem számít könnyű meccsre, ugyanakkor maximálisan bízik játékosaiban, tisztában van azzal, meg tudják oldani a nehéz feladatot. Erről a nehézségről mindent elárultak a számok: a felek legutóbbi tíz egymás elleni mérkőzésből hatot a mieink, négyet a kanadaiak nyertek meg, négygólosnál nagyobb különbség egyszer sem volt.
 
A kapitány türelemre vonatkozó jóslata rögvest az első negyedben utat tört magának, lévén a medencében sokáig eredménytelenük keresték a fogást a hölgyek. A harmadik perc végén Szilágyi Dorottya büntetője talált először utat a kapuba (az ötöst Keszthelyi-Nagy Rita védőről való lefordulása hozta), majd Gurisatti Gréta szerzett gólt. Jól indult tehát. Kanada Bakoc révén szépített, ezen kívül a védelem hibátlanul zárt, Magyari Alda magabiztos volt a kapuban.
 
A második etap is kiegyenlített csatát hozott: három-három gól született, rendre előbb egy magyar (sorban Gurisatti Gréta, Rybanksa Natasa, Leimeter Dóra - utóbbinál a VAR-t is segítségül hívták a játékvezetők) majd válaszul egy kanadai.
 
A forgatókönyv a nagyszünet után változott - kimondotta pozitív irányba! A türelemjáték egycsapásra lerohanásra változott, a meccs legjobbja, Keszthelyi-Nagy Rita vágott hármat, betalált Szilágyi Dorottya is, a védekezés pedig újfent a hibátlan formáját hozta, emberelőnyben sem talált rést a rivális: blokkok, labdaszerzések, védések, sikerült totálisan meglékelni a kanadai hajót! A 4-0-s etap 9-4-es előnyt jelentett a záró negyed előtt!

Ebben Vályi Vanda szerezte az első találatot, avagy 5-0-s szériánál tartott. Innen főleg nem volt kérdés. Még akkor sem, ha némi „elalvás" után 10-7-re zárkózott Paradelo mester együttese, hiszen egyrészt a közel teltházas közönség ott volt a csapat mellett, másrészt mert egyidőkéréses fórt Leimeter Dóra kíméletlenül zúdított a hosszúba. A vége 11-7 lett, kitettek magukért a lányok A csapat így a második helyen jutott tovább, így vasárnap 18:30-tól Argentína ellen játszhat a nyolc közé jutásért, egyúttal „titkon" készülhet egy Ausztrália elleni negyeddöntőre is.

David Paradelo: „A harmadik negyedben rossz döntéseket hoztunk támadásban, ezzel lehetőséget adtunk a magyaroknak a lefordulásra. Az ellenfél nagyon agresszívan támadta a kapunkat, amire nem tudtunk reagálni. Miután nagy lett különbség, visszajöttünk a meccsbe, mi sosem adjuk fel, többek között erre is építhetünk a folytatásban.”
 
Debrecenben (B-csoport) amerikai és holland magabiztos siker zárta a csoportot.
 
Sopronban (C-csoport) Ausztrália és Új-Zélandot szerezte meg az első két helyet, harmadikként Kazahsztán jutott tovább.
 
Szegeden (D-csoport) a görögök 11 góllal győzték le a franciákat, ezzel megelőzték a szintén 5 ponttal záró spanyolokat. 
 
19. FINA Világbajnokság - VÍZILABDA
 
NŐK, CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT (BUDAPEST)
 
MAGYARORSZÁG-KANADA 11-7 (2-1, 3-3, 4-0, 2-3)
Hajós-uszoda, vezette: Zwart (holland), Ohme (német)

Magyarország: Magyari – Szilágyi 2, Vályi 1, Gurisatti 2, Máté, Parkes, Keszthelyi-Nagy 3. Csere: Mahieu, Leimeter 2, Rybanksa 1, Faragó, Garda. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
 
Kanada: Gaudreault - McKee, Crevier 2, Wright, McKelvey 3, Christmas 1, La Roche. Csere: Amarosa, Sohi, Bakoc 1, Lekness, Paul. Szövetségi kapitány: David Paradelo
 
További eredmények
Olaszország-Kolumbia 31-5 (5-2, 7-0, 6-2, 13-1)
 
A végeredmény: 1. Olaszország 5, 2. Magyarország 4, 3. Kanada 3, 4. Kolumbia 0
 
B-CSOPORT (DEBRECEN)
Egyesült Államok-Argentína 23-3 (6-0, 5-0, 6-2, 6-1)
Hollandia-Dél-Afrika 22-1 (5-1, 4-0, 7-0, 6-0)
 
A végeredmény: 1. Egyesült Államok 6, 2. Hollandia 4, 3. Argentína 2, 4. Dél-Afrika 0
 
C-CSOPORT (SOPRON)
Brazília-Ausztrália 5-17 (1-5, 0-4, 1-5, 3-3)
Kazahsztán-Új-Zéland 11-15 (3-4, 5-2, 2-5, 1-4)
 
A végeredmény: 1. Ausztrália 6, 2. Új-Zéland 4, 3. Kazahsztán 2, 4. Brazília 0
 
D-CSOPORT (SZEGED)
Thaiföld-Spanyolország 2-30 (0-5, 0-7, 2-11, 0-7)
Franciaország-Görögország 4-15 (1-4, 1-4, 1-3, 1-4)
 
A végeredmény: 1. Görögország 5, 2. Spanyolország 5, 3. Franciaország 2, 4. Thaiföld 0
 
További program
NYOLCADDÖNTŐ (BUDAPEST)
Június 26.
Kanada–Hollandia 14.00
Új-Zéland–Franciaország 15.30
Kazahsztán–Spanyolország 17.00
Magyarország–Argentína 18.30

A 13-16. HELYÉRT (SZEGED)
Június 26.
Kolumbia-Dél-Afrika 17.00
Brazília-Thaiföld        18.30
 
NEGYEDDÖNTŐ (BUDAPEST)*
Június 28.
Olaszország–Új-Zéland/Franciaország 13.00
Egyesült Államok–Kazahsztán/Spanyolország 16.00
Ausztrália–Magyarország/Argentína 19.30
Görögország–Kanada/Hollandia 21.00

 A 13-16. HELYÉRT (SZEGED)
Június 28.
A 15. helyért   14.00
A 13. helyért   15.30
 
A 9-12. HELYÉRT (SZEGED)
Június 28.
1. nyd. v.-2. nyd. v.    17.00
3. nyd. v.-4. nyd. v.    18.30
 
ELŐDÖNTŐ (BUDAPEST)*
Június 30.
1. nd. gy.-2. nd. gy.    16.00
3. nd. gy.-4. nd. gy.    21.00
 
AZ 5-8. HELYÉRT (BUDAPEST)
Június 30.
1. nd. v.-2. nd. v.        14.30
3. nd. v.-4. nd. v.        19.30
 
A 9-12. HELYÉRT (SZEGED)
Június 30.
A 11. helyért   17.00
A 9. helyért     18.30
 
HELYOSZTÓK (BUDAPEST)
Július 2.
A 7. helyért     13.00
Az 5. helyért   14.30
A 3. HELYÉRT  17.00
DÖNTŐ           20.00
 
*A magyar válogatott - ha bejut - a negyeddöntőben és az elődöntőben is 21 órakor játszik.
Megosztás: