E.ON Férfibajnokság: szombati tévés szuperrangadó a 13-13 jegyében

15:22 | 2020. 27.
Az FTC és a Szolnok is megnyerte eddigi összes, 13 bajnoki mérkőzését az idényben, az MK-döntőben 13-13-at játszottak egymással (ötméteresekkel a fővárosiak nyertek), így igen kiélezett küzdelemnek ígérkezik a mindenki által várt népligeti csatájuk, amelyet élőben közvetít szombaton 20:45-től az M4 Sport+.
E.ON Férfibajnokság: szombati tévés szuperrangadó a 13-13 jegyében
13-13 - no, nem valamiféle tipp volna ez a szuperrangadóra, az FTC-Szolnok bajnoki ütközetre, hanem a két együttes bajnoki mérlegét hivatott jelezni. Avagy a csapatok sikerrel vették eddig az összes találkozójukat a sorozatban, így szombaton, a Népligetben két százszázalékos csapat méri össze az erejét.
 
Mi ez, ha nem csemege?
 
Az életben lévő szabályok alapján természetesen a találkozót nézők nélkül rendezik meg, ugyanakkor az M4 Sport+ (a csatorna Duna World helyén található meg hétvégénként) élőben közvetíti, így legalább a televízió képernyőjén keresztül követhetjük.
 
A parti nem kis izgalmakat ígér, hiszen a citált százazázalékos mérleg mellett ott van a nem is oly régi emlék: a BENU Magyar Kupa döntőjében játszottak szeptember végén varázslatos meccset, amelyen speciel 13-13-as döntetlen született... Azt a mérkőzést ötméteresekkel el kellett dönteni, s 6-5-re a Fradi nyert, elhódítva a serleget.
 
Azóta a felek más úton haladtak: Varga Zsolt csapata csupán a bajnokságban küzdött, míg Zsivko Gocic együttese a Bajnokok Ligája-selejtezőjében is érdekelt volt - ez utóbbiban a horvát Mladost Zagreb elleni, őrült küzdelemben elért 18-18-as döntetlen elvette a szolnoki esélyt attól, hogy a főtábára jutásért harcolhasson, s került így az Eurokupába. Speciel a rangadót pont azért kellett egy héttel a kiírtnál előrébb hozni, mert a társaság a jövő héten fogadja a Terrassa (spanyol), a Smirnis (német) és a Strasbourg (francia) alakulatát.
 
Gocics az elmúlt mérkőzések után a támadójátékkal szinte mindig elégedett lehetett, Filip Filipovics mellett többek között Angyal Dániel vagy éppen Konarik Ákos is gólerősen pólózott, de az egész csapat aktívan játszott ellenfele térfelén. „A védekezésünket kell rendbe tenni" - fogalmazott a szerb olimpiai bajnok vezetőedző.
Nem véletlenül vezette fel a találkozót Jansik Dávid is ekként: „A Ferencvárost senkinek sem kell bemutatni, a világ egyik legjobb csapata. Mi a rendes játékidőben döntetlent játszottunk velük legutóbb a Magyra Kupa döntőjében, és ötméretesekkel veszítettünk. Ugyanilyen mérkőzésre, szoros csatára számítok, úgy érzem, idegenben is lehet esélyünk pontot, pontokat szerezni. Főleg akkor, ha kevés gólon tudjuk őket tartani."
 
Természetesen hasonló a terve az FTC-nek is, amely a közelgő BL-főtáblás meccsekre is készül a Szolnok, majd az OSC elleni rangadókkal. A fogalmazott a klub honlapján Varga Zsolt vezetőedző ekképpen nyilatkozott: „Ebben a pillanatban nehéz megállapítani, hogy melyik csapat milyen felkészültségi szintet képvisel. Ez egy nehéz és megfeszített év, ami sok alkalmazkodást kíván. A legutóbbi fordulóban, a Honvéd ellen akadtak hiányosságaink, a védekezésünk ugyan stabil volt, ellenben akadozott a támadójátékunk. Az eddig bajnokik nem adtak olyan érzést, hogy ne kéne még sokat dolgoznunk.  De azt gondolom, hogy a szombati megmérettetés értékmérő lesz számunkra, ami felszínre hozhatja, hol is tartunk ebben az idényben. Fontos lesz mindkét bajnoki, mind a bajnoki pontok, mind a soron következő BL-mérkőzések szempontjából is. A nemzetközi porond mindig különleges: más atmoszféra, más játékvezetés. Ahogy mi is láthattuk, a BL még az igazán jó csapatoknak is nehéz. Minden rutinunkra és koncentrációnkra szükségünk lesz a december közepi mérkőzéssorozat alatt."
 
A Fradiban Vámos Márton hiányzik majd, de ott lehet a vízben az összes többi nehéztüzér, többek között Zalánki Gergő, Varga Dénes, Vigvári Vendel vagy a bombaformában lévő görög Ioannis Fountoulis, de tulajdonképpen a teljes keretet felsorolhatnánk. Egy szó, mint száz, jó kis meccsre van kilátás.
 
E.ON Férfibajnokság
 
2020. november 27., péntek
Budapest Honvéd-A-Híd VasasPlaket, Kőér utca, 19:30
2020. november 28., szombat
Szegedi VE-Kaposvári VK, Szeged, 16:00
OSC-Újbuda-PannErgy-Miskolc, Nyéki-uszoda, 19:00
FTC-Telekom-Szolnoki Dózsa, Népliget, 20:45 - tv: M4 Sport+  

Megosztás: