Biros Samu debütált az OB I-ben: „Most már látom, hogy jó lesz neki a vízben”

20:10 | 2020. 9.
Bemutatkozott az E.ON OB I-ben Biros Samu, háromszoros olimpiai bajnokunk, Biros Péter nagyobbik fia. Még csak serdülőkorú pólós, de megkapta a lehetőséget korábbi edzőjétől, Petrovai Mártontól, és a Budapesti Honvéd ellen debütált az első osztályban. A büszke édesapát és az ifjú tehetséget kérdeztük.
Biros Samu debütált az OB I-ben: „Most már látom, hogy jó lesz neki a vízben”
Mozgalmas napok ezek Biros Samu számára, hiszen éppen ma, hétfőn ünnepli 16. születésnapját, és már úgy, hogy elmondhatja magáról, OB I-es meccsen is szerepelt - kell-e ennél szebb ajándék.

„Nyilván nagy büszkeséggel tölt el, hogy Samu bemutatkozhatott az OB I-ben, de azért azt látni kell, hogy az ő fejlődése csak most indult el. Kicsit későn érő típus, ami persze egyáltalán nem baj" - mondta Biros Péter a debütálásról.

Már csak azért sem baj, mert háromszoros olimpiai bajnokunk is későn érő típus volt - szembesítettük vele nyomban a tényt:

„Igen, de én az úszásból jöttem, nekem eleinte nem feltétlenül szerepelt a terveimben, hogy vízilabdázó legyek. Ő vízilabdázni szeretett volna. Az, hogy most játszhatott, annak köszönhető, hogy a korosztályában jó teljesítményt nyújtott az utóbbi időben. Samu most fejlődik igazán rohamosan, elkezdett nőni, elkezdett fizikailag erősödni, és belenőni minden tekintetben a saját korosztályába. És úgy látom, tényleg kezdi élvezni a játékot. Nagy kijelentésekbe nem bocsátkoznék, hiszen egy serdülőkorú játékosnál még nem lehet kijelenteni semmit, de - mondjuk úgy - látom annak a jeleit, hogy neki jó lesz a vízben. Márpedig, ha ő jól érzi magát, akkor az jót jelent. És ez a legfontosabb is."
Természetesen felmerül a kérdés, hogyan egyengeti Samu útját az édesapa.

„Semmiféle nyomás nem volt a részemről, ahogyan az edzők felé sincsenek kéréseim vele kapcsolatban. Annál nincs rosszabb, mint amikor megmondják, mit csinálj. Egyet kértem tőle, ha eldönt valamit, ha megállapodik valahol, akkor azt csinálja rendesen, teljes erőbedobással és komolyan, hiszen csak így van értelme. Nem tudni, kiből mi lesz, a kisebbik fiam, Vince például úszik, ő kijelentette, hogy nem akar vízilabdázó lenni. Samu viszont így döntött. Bízom benne, hogy még sokszor születik róla beszámoló" - fogalmazott Biros Péter.

Ami pedig a főszereplőt illeti: Samu éppen a születésnapi köszöntések közepette fogadta hívásunkat hétfőn délután.

„Petrovai Márton az őszi szünetben hívott fel a felnőttcsapathoz, akkor mondta az egyik edzés végén, hogy a Honvéd ellen játszani fogok. Kétszer voltam még azután közös edzésen, illetve szombaton is, és nagyon boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam az OB I-es bemutatkozásra. Olyan sokat nem beszélgettem a csapat tagjaival, de szerintem elfogadtak és befogadtak" - mondja Biros Samu, akit jól ismer Petrovai Márton, hiszen ő volt az edzője a gyermekkorosztályban (azt megelőzően Holló Tivadar foglalkozott vele, jelenleg pedig Tóth Kálmán irányítása mellett telnek a mindennapok az edzésen).

Adódik a kérdés most már, milyen poszton játszik Samu.

„A korosztályomban bekkelni szoktam, szeretek is, és most tényleg egy jó időszakban vagyok. Edzőm, Tóth Kálmán számított rám ebben a szerepben, és én megbékéltem vele."
„Nem különösebben hiányzik" - válaszolta a kérdésre, nem bánja-e, hogy nem feltétlenül a gólszerzés a feladata.

Mellesleg a gólok is jönnek olykor, nem is akárhogyan. A még serdülőkorú Samu október 11-én 4 gólt lőtt az ifibajnokságban a listavezető UVSE-nek, majd egy fordulóval később ötöt a Miskolcnak.

„Az Újpest ellen tényleg nagyon jól ment, szívesen emlékszem erre a meccsre vissza, innen kezdődött az a jó forma, ami miatt most megkaphattam a lehetőséget."
Természetesen nem maradhatott el a kérdés az édesapjára és a legendás válogatottra vonatkozóan sem.

„Az aranygeneráció minden tagjára felnézek, és nagyon kedvelem őket. Jó a kapcsolat közöttünk, mindannyiuk meghatározó tagjai az életünknek, és szerencsére a gyerekeikkel is baráti a kapcsolat, jóban vagyok velük is. Ők is támogatnak, biztatnak, ez jó érzés" - mondja Samu, aki tehát 15 évesen és 364 naposan mutatkozott be a magyar élvonalban.

Megosztás: